csányi sándor

Már tavaly majdnem összejött Csányi Sándor nagy célja az OTP-nél

2025. március 07. 06:13 | Nagy Viktor

Már tavaly majdnem összejött Csányi Sándor nagy célja az OTP-nél

Története során először több mint ezermilliárd forint profitot ért el az OTP. A bank vezetői már régen eurómilliárdokban számolnak, legyen szó mérlegfőösszegről, bevételről, vagy akár már a profitról is, és a tavalyi eredmény euróban számolva is nagyon közel került egy fontos mérföldkőhöz. Csányi Sándor a Portfolio-nak 2021-ben arról beszélt, hogy a 2 milliárd eurós profit várhatóan viszonylag gyorsan meglesz, a következő lépcsőben nyilván majd a 3 milliárd eurót kell megcélozni. Hát, a 3 milliárd euró tavaly majdnem meglett. Ezen felül annak örülhetnek még az OTP részvényesei, hogy a bank alaposan megemelheti az osztalékát, folytathatja a részvényvisszavásárlásokat, és persze továbbra is vizsgálják az akvizíciós lehetőségeket.

Átadták a Prima Primissima Díjakat

2024. december 06. 22:45 | MTI

Átadták a Prima Primissima Díjakat

Idén is tíz kategóriában vehették át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában megtartott pénteki gálaesten.

Csúnya lemaradásról árulkodnak Csányi Sándor ábrái: Európának tényleg befellegzett?

2024. október 25. 11:04 | Palkó István

Csúnya lemaradásról árulkodnak Csányi Sándor ábrái: Európának tényleg befellegzett?

Az UniCredit Commerzbankkal szembeni felvásárlási kísérlete és Mario Draghi versenyképességi jelentése élesen ráirányította a figyelmet a közelmúltban arra, milyen jelentős lemaradásba került mára az eurózóna bankrendszere az USA-éval szemben. Az OTP Bank elnök-vezérigazgatója a Budapest Economic Forumon mutatta be még szemléletesebben, hogyan mélyítették el a gazdasági fundamentumok eltérései és a szabályozási különbségek ezt a szakadékot. A magyar bankrendszert, ha lehet, még erősebben érinti a szabályozás által generált versenyképességi probléma, ehhez képest az OTP kifejezetten jól állja a sarat. Csányi prezentációja alapján mutatunk most minderről 12 saját ábrát.

12 érdekes üzenet a Portfolio gazdasági csúcstalálkozójáról - Fotókkal!

2024. október 19. 11:30 | Portfolio

12 érdekes üzenet a Portfolio gazdasági csúcstalálkozójáról - Fotókkal!

Gazdaságpolitikai tervek, költségvetési irány, különadók, bankszektor működése, monetáris politika, nemzetközi környezet, geopolitika, versenyképesség, gazdasági modell, kkv-szektor, növekedés, tőke és kifektetés, árfolyam, kamatok, adósság - minden fontos, a magyar gazdaság jelenét és jövőjét meghatározó kérdés a terítékre került az idei Budapest Economic Forumon. Cikkünkben - a teljesség igénye nélkül - néhány érdekes üzenetet idézünk, a teljes tudósításunk ide kattintva olvasható.

Ezek a projektek nyerték el idén az OTP Fáy Oktatási Innovációs Díjat

2024. október 18. 12:35 | Portfolio

Ezek a projektek nyerték el idén az OTP Fáy Oktatási Innovációs Díjat

Átadták a 20 millió forint összdíjazású OTP Fáy Oktatási Innovációs Díj idei pályázatának díjait a leginnovatívabb általános- és középiskolai pedagógiai eszközök és módszerek megalkotóinak. A Nagydíjat a BuildUp virtuális valóság-alapú, térgeometriai oktatóeszköze nyerte. A díjátadón Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója mellett részt vett Varga Mihály pénzügyminiszter és Freund Tamás, az MTA elnöke is.

Kemény üzenetek Csányi Sándortól: furcsa a kormány logikája, de ólommal a cipőnkben is jól futunk

2024. október 17. 09:21 | Palkó István

Kemény üzenetek Csányi Sándortól: furcsa a kormány logikája, de ólommal a cipőnkben is jól futunk

Kritikák egész sorát fogalmazta meg az állami és uniós túlszabályozással szemben az OTP Bank elnök-vezérigazgatója a Portfolio gazdasági csúcskonferenciáján, a Budapest Economic Forumon. Csányi Sándor szerint nem érdemes más európai bankba fektetni, csak a Peléhez hasonlóan „ólommal a cipőjében” is kiválóan teljesítő OTP-be. A magyar adókörnyezet miatt lassan eljutunk mi is oda, hogy az OTP-nek is el kell indítania egy eurózónán kívüli fizetési szolgáltatót, amelyen keresztül kiszolgálja a magyar ügyfeleket, a legrosszabb pedig az, hogy az adók bevezetésekor tett kormányzati ígéretek rendre nem teljesülnek - mondta. Furcsa logika, hogy 5%-os kamatplafont kell bevezetnünk a lakáshiteleknél, de egy szót sem hallok arról, hogy a kormány valamilyen inflációs kötelezettséget vállalna cserébe – fogalmazott, elárulva: néhány éve az OTP is kacérkodott a Commerzbank megvásárlásának a gondolatával.

Vésse be mindenki a naptárjába: jön Csányi Sándor előadása és a bankvezérek kerekasztala!

2024. október 13. 10:31 | Portfolio

Vésse be mindenki a naptárjába: jön Csányi Sándor előadása és a bankvezérek kerekasztala!

Az elmúlt években a bankoknak aktívan alkalmazkodniuk kellett a rendszeres szabályozói beavatkozásokhoz, amely egyszerre több formában érkezett: gondolhatunk itt akár adóemelésre, kiegészítő tranzakciós illetékre, nyugdíjpénztári megtakarításokra, maximális jelzálog THM-re. Hogyan fogadta mindezt a bankszektor és ebben a helyzetben hogyan tud hozzájárulni a magyar gazdaság növekedéséhez? A mostani kamatkörnyezet mennyire támogatja a hitelezés beindulását és a gazdaság növekedését, vagy nem minden a kamatokról szól? Október 17-i Budapest Economic Forum konferenciánkon előadást tart Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója a bankszektor aktuális kihívásairól. Emellett érkezik a hagyományos, minden évben megrendezett bankvezéri kerekasztalbeszélgetés.

Csányi Sándor, Hernádi Zsolt, Nagy Márton és Varga Mihály egy helyen, a Budapest Economic Forumon!

2024. október 08. 07:45 | Portfolio

Csányi Sándor, Hernádi Zsolt, Nagy Márton és Varga Mihály egy helyen, a Budapest Economic Forumon!

A vártnál lényegesen gyengébb teljesítményt nyújt a magyar gazdaság az idén. Mi okozza ezt, és milyen tervei vannak a gazdaságpolitikának az élénkítésre a választási hajrára fordulva? Nem szerepelünk jól a klasszikus nagy uniós rangsorokban sem, az egy főre jutó fogyasztásunk és GDP-nk épp akkor mutat lecsúszást, amikor az uniós elnökségünk fókuszában a versenyképesség áll. Eközben az infláció biztatóan csökken, de vannak még kérdőjelek. Hogyan boldogulnak ilyen környezetben a hazai nagyvállalataink, és mire számítanak azok vezetői? Mindezekre a kérdésekre keressük a válaszokat a Budapest Economic Forumon, ahol a gazdaság nagyágyúitól kaphatunk gazdasági helyzetképet.

Az OTP eladta román leányvállalatait

2024. július 30. 14:44 | Portfolio

Az OTP eladta román leányvállalatait

Az OTP Csoport ma lezárta az OTP Bank Románia és további romániai leányvállalatainak értékesítését a vevő Banca Transilvaniával (BT). A tranzakciót a közelmúltban a román versenyhivatal és a Román Nemzeti Bank is jóváhagyta. Az OTP Asset Management Banca Transilvania általi megvásárlása a végső engedélyeztetési folyamatban van.

Részvényeket adtak el az OTP vezetői

2024. június 25. 10:10 | Portfolio

Részvényeket adtak el az OTP vezetői

Az OTP három vezetője összesen 23 951 részvényt adott el tegnap, miközben a kedvezményes részvényvásárlási program keretében biztosított részvénylehívás is történt a nagybanknál.

Megjelent a 100 leggazdagabb magyar listája, mutatjuk a százmilliárdos vagyonokat

2024. május 16. 06:00 | Portfolio

Megjelent a 100 leggazdagabb magyar listája, mutatjuk a százmilliárdos vagyonokat

Átlépte a 9000 milliárd forintot a száz leggazdagabb magyar összesített vagyona a ma megjelent „A 100 leggazdagabb magyar 2024” kiadvány szerint. Negyedik éve már, hogy Mészáros Lőrinc vezeti a listát, vagyonát az előző évi másfélszeresére, 990 milliárd forintra becsülték. A második helyen az OTP-vezér Csányi Sándor áll 700 milliárddal, a harmadikon az MPF Holding többségi tulajdonosa, Felcsuti Zsolt 486 milliárddal. A leggazdagabb száz közé idén 17,2 milliárd forintos vagyonnal lehetett bekerülni.

Mészáros Lőrinc saját vagyonkezelőt alapított

2024. május 07. 15:04 | Portfolio

Mészáros Lőrinc saját vagyonkezelőt alapított

Mészáros Lőrinc, az ország leggazdagabb embere megalapította saját vagyonkezelőjét, az Eternitas Vagyonkezelő Alapítványt, amelynek célja a vagyon hosszú távú megőrzése és gyarapítása - írta meg a Forbes.

Részletes keresés